Gazdaság / Karrier / A kanadai újcirkusz alapítója a világ legsikeresebb üzletembere

Linkajánló

A „World Entrepreneur Of The Year”díj korábbi nyertesei

2006
Bill Lynch, az Imperial Holdings ügyvezető igazgatója (Dél-Afrika)

Lynch 1971-ben érkezett Dél-Afrikába szinte üres kézzel, munka nélkül. Az Imperial Holdings-nál helyezkedett el adminisztrációs munkatársként. Később 10%-os részesedést vásárolt a cégben, és fellendítette a gépjárműkölcsönzéssel, logisztikával és lízinggel foglalkozó cég tevékenységét. A Dél-afrikai demokratikus rendszerváltást a cég az ő irányítása alatt vészelte át. Ma az Imperial Holdings 3 kontinensen 36 000 embert foglalkoztat, és éves bevétele meghaladja a 6,5 milliárd Eurót.

2005
Wayne Huizenga, a Huizenga Holdings, Inc. Elnöke (Egyesült Államok)

Wayne, az üzleti világban egyedülálló módon, hat New York-i tőzsdén jegyzett társaságot indított útjára, valamint három FORTUNE 500 listás társaság alapítója. Wayne nevéhez fűződik a Waste Management, Inc., a Republic Industries, a Blockbuster Entertainment és az AutoNation vállalkozások alapítása, e mellett három egyesült államokbeli profi sportcsapatot is magáénak tudhatott. Jelenleg az USA nemzeti futball-ligájában játszó Miami Dolphins tulajdonosa.

2004
Tony Tan Caktiong, a Jollibee Foods Corporation elnöke (Fülöp-szigetek)

A Jolliebee mérete és földrajzi elterjedése az 1975-ös alapítása óta ugrásszerűen megnőtt — a 26 évvel ezelőtt indított néhány üzletből 2004 végére egy kilenc országot felölelő, 1185 egységből álló szervezetté fejlődött. A Far Eastern Economic Review a Jollibee-t az elmúlt 6 év „Legcsodáltabb fülöp-szigeteki vállalatának” választotta.

2003
Narayana Murthy, az Infosys Technologies Limited alapítója és elnöke (India)

Az 1981-ben, indiai központtal létrehozott Infosys Technologies Narayana irányítása alatt egy globális, több mint 25.000 alkalmazottat foglalkoztató vállalattá nőtte ki magát. A szoftvertanácsadó társaság komplex, elektronikus kereskedelmi és telekommunikációs programokat fejleszt, lefedve szolgáltatásaival és megoldásaival ügyfelei széles körű igényeit.

2002
Stefan Vilsmeier, a BrainLAB AG elnök-vezérigazgatója (Németország)

Stefan rádiófrekvenciás sebészeti termékei az orvosok és betegek számára egyaránt új minőségi szintet jelentettek a tumorok hagyományos sebészi beavatkozást nem igénylő, alacsonyabb költségű kezelésében. A BrainLAB jelenleg 15 országban van jelen, és világelsővé lépett a fejlett orvosi berendezések terén.

2001
Paolo della Porta, a Saes Getters S.p.A. elnöke és vezérigazgatója (Olaszország)

A Saes Getters több mint négy évtizede tölt be vezető szerepet a vákuumos, illetve tisztított gázkörnyezet létrehozására és fenntartására szolgáló technológiák terén. A társaság termékeinek köszönhetően a televíziókészülékek és számítógép-monitorok élettartama a százszorosára növelhető.


Előző oldal Előző oldal
© halmaz.hu