Mi a teendő, ha vizsgálatot indít az APEH, ha inkasszó jelenik meg a számlán, ha elmulasztottunk egy határidőt – vagy ha egyszerűen kevesebb adót szeretnénk fizetni? A napokban elindult a HVG új, adózással foglalkozó internetes oldala, a www.adozona.hu.
Az adózással kapcsolatos helyi szabályokat a világ legtöbb országában bonyolultnak tartják az adózók. Tény: egy adótörvény vagy végrehajtási utasítás sehol nem tartozik a könnyen emészthető olvasmányok sorába, de Magyarország – adószakértők szerint is – az „élmezőnyben van” ezen a téren. Akár az adónemek számát, akár az adókedvezmények jogcímeit tekintjük, nem könnyű eligazodni, és tény az is: mire az adózó megtanulna, „begyakorolna” egy adózási formát, addigra gyakran megváltozik a jogszabály, a kiszámítás módja.
A bonyolult eljárásrend gyakran még a rutinos vállalkozókat, sőt a könyvelőket is elbizonytalanítja. Egy vállalkozás eredményessége pedig gyakran elsősorban attól függ, ugyanazt érti-e a vállalkozó – és a könyvelője – egy-egy törvénybe foglalt mondaton, mint a jogalkotó. Vagy még inkább: mint a jogalkalmazó, azaz az adóhivatal – hiszen adóalanyként dolgunk vele van elsősorban.
Ezért aztán különösen a bevallások időszakában fokozott az érdeklődés: mindannyian, adóalanyok, szeretnénk biztosat tudni a befizetendő adónk összegéről. A HVG a nem csillapodó információéhség láttán az ország legjobb szakembereivel – és magával az adóhivatallal – összefogva ezért létrehozta az Adózónát, a HVG Online csoport új tagját. A www.adozona.hu mostantól az internet mérvadó, közérthető adóügyi hírforrása kíván lenni – és erre minden esélye megvan. Mögötte áll Magyarország vezető közéleti hetilapja, a HVG közel három évtizedes tapasztalata a társadalom, a gazdaság, a pénzügy és a politika minden területéről, és a hvg.hu frissessége és korszerűsége is.
A hvg.hu aloldalaként létrejött www.adozona.hu más, e témával foglalkozó portálokkal szemben nem „általában” és nem „nagyjából” akarja informálni a közönséget. Az oldalon a közeljövőben olvashatók a hatályos adó- és tb-jogszabályok, de egyediségét az adja, hogy átfogó: naprakészen, tájékoztat a legjobb szakértők közreműködésével és az éppen aktuális témák feldolgozásával.
A www.adozona.hu mindazt a tudást és tapasztalatot naprakészen házhoz viszi, ami ma Magyarországon az adózás területén fellelhető – ideértve a (törvényes) kiskapukat és az adócsökkentő ötleteket is. A Vilmányi Ügyvédi Iroda adózással kapcsolatos peresetekről, az ellenőrzések tanulságairól osztja meg ismereteit. A Mit tegyek, ha... című szakértői boxban dr. Marosi Andrea korábbi APEH-revizor, ma ügyvéd ad adójogi tanácsokat. A Deloitte cég adószakértője az EU-s szabályozással, az uniós források adóvonzataival ismertet meg, havi 10 kérdés-válasz keretében. Vámosi Nagy Szabolcs – az APEH-volt elnökhelyettese, ma az Ernst&Young szakértője – a jogszabályokat kommentálja, ugyanígy tesz Kupa Mihály volt pénzügyminiszter, és a szakértők, könyvvizsgálók, tanácsadók sora hosszan folytatható.