Mentsük meg a Magyar tengert!

Az utóbbi évek szisztematikus Balaton ellenes média hadjáratával párhuzamosan a telkek, nyaralók teljesen elértéktelenedtek, mindenki szabadulni próbál ingatlanától és jóval a piaci ár alatt kínálja azokat. Valahogy snassz lett a Balatonon nyaralni. A helyzet odáig fajult, hogy ingatlan tulajdonos ismerősöm, aki egyébként gyermekkorától itt töltötte a nyarakat, most az éves rendes pihenőjének helyszínéül kis gyermekes családjával együtt inkább a sós, mélyvizű, horvát tengerpartot választotta.

Szépen megcsappant az osztrák, német, holland turisták száma, a Zimmer frei táblákat lassan benövi a gaz. Ilyen előzmények után nem csoda, hogy az óriási hendikeppel és késéssel döcögősen induló balatoni szezon mindösszesen három hetes időtartamra zsugorodott, a térség jóformán már versenyben sincs. Ha ez így folytatódik, jövőre a Balatonra nyugodtan ki lehet írni az „Idén a szezon elmarad” feliratokat.

A média által festett sötét képpel szemben a tó lágy vizéről tükröződő kristálytiszta valóság azonban teljesen mást mutat. A Balaton vízszintje újra a régi, a minősége pedig szinte kifogástalan. A strandok ápoltak, rendezettek, színvonalas szolgáltatást nyújtanak, a közelmúlt infrastrukturális fejlesztései önmagukért beszélnek. A magyar ember szívéhez egykor oly közel álló, Közép-Európa legnagyobb tava a „Sweet Sea” –ahogy az angol szlogen utal rá- is egy igazi hungarikum, melyet újra fel kell fedezni, mert a külföldi lehetőségekkel összehasonlítva anyagi és egyéb (utazási idő, távolság, biztonság) szempontokból még mindig előnyös feltételek mellett biztosítja a pihenést. Merem remélni, hogy előbb utóbb felébred a média Csipkerózsika-álmát alvó lelkiismerete és egy kis önkritikát gyakorolva a horvát tengerpart népszerűsítéséhez nyújtott milliárdos „ingyen reklámok” helyett, vigyázó szemüket –ha kell építő javaslatokkal kiegészítve- ismét a jó öreg, már a rómaiak által is nagyra becsült „Lacus Pelso”-ra vetik.

Ha ez megtörténik akkor a korábban bulvár szintre süllyesztett problémák után talán elindul egy olyan folyamat, mely a Balaton végleges gyógyulását is elősegítheti.

Addig sem maradhatunk tétlenek! Vigyázzunk együtt kis hazánk egyik legnagyobb és legszebb kincsére. A világ országai már felismerték azt, hogy a vizes élőhelyek a biodiverzitás megőrzésének kulcsfontosságú ugyanakkor rendkívül sérülékeny területei, ezért az iráni Ramsar városában elfogadtak egy nemzetközi egyezményt, (1972-ben) amely ezen territóriumoknak, mint ökoszisztémának természetvédelmi, gazdasági, és társadalmi értelembe vett bölcs hasznosítását tűzte ki fő céljául. A vizes élőhelyek „világörökségének” nemzetközi jelentőségű jegyzékébe – a Magyarországról felvett területek fele- a Kis Balaton, Balaton mintegy 75.000 hektárnyi része is belekerült.

Büszkén hirdessük, hogy mekkora érték van birtokunkban, a sok szép és kellemes élményünket, felejthetetlen nyári emlékeinket minél több emberrel osszuk meg. Köszönjük meg szálláskérőink bizalmát, és olyan körültekintő gondoskodással szolgáljuk ki Őket, hogy jövőre is visszajöjjenek hozzánk. Fogjunk össze nemre, korra, politikai és egyéb hovatartozásra való tekintet nélkül, és hódítsuk meg ismét a „fél világot”.

A Balatonról nem lehet érzelmek nélkül nyilatkozni. Aki megismerte, és egy életre megszerette (a közönséges halandók mellett világhírű költők, írók, festők, művészek stb.) tudja miről beszélek. Az igazgyöngy itt van a kezünkben, nem kell tovább keresni. (Főleg nem Horvátországban!) Most minden eddiginél erőteljesebb helyi összefogásra van szükség, civil kurázsi nélkül magunkra maradunk és elvérzünk.

A Balaton csak másodsorban lehet üzlet, mindenekelőtt vissza kell szerezni becsületét, méltóságát. Protekcionista politikát kell folytatni, a provokációktól, támadásoktól határozottan meg kell védeni magunkat, a pozitív, biztató, előremutató terveinket minél előbb meg kell valósítani. Az idei csonka szezon gazdasági hatása az elkövetkező évekre rendkívül negatív következményekkel fog járni. Sokkal kevesebb tőke koncentrálódik ide, mint korábban, ami könnyen lefékezheti az értéknövelő beruházások, fejlesztések jelenlegi ütemét. Ne akarjuk becsapni magunkat, vegyük észre, hogy most egyénileg és csoportosan is komoly áldozatot kell hozni a siker érdekében.

Az első és egyben legfontosabb jó tanács: A legnagyobb segítség a kurtaxa (helyi idegenforgalmi adó) önkéntes –és nem kényszerű- vállalásával adható, mert az állam minden befizetett forinthoz még kettőt dotáció formájában hozzárak.

A következő lépés: A Balatonból eddig csak elvettek, az egyéni érdekek ilyetén megnyilvánulását egyszer és mindenkorra meg kell fékezni. (Annak idején amikor külföldi újságírókat arról faggattak, hogy országukban milyen eszközökkel védekeznek a parti sáv feltöltése és kiparcellázása ellen, szegények még a kérdést sem értették.) A Balatonra hozni kell, ami az egyszeri ember esetében azt jelenti, hogy a pénzét helyben költse el és lehetőleg ott, ahol az üzletben hosszú távon gondolkodó és érdekelt vállalkozó a bevétel egy részét visszaforgatja, így érvényesül a gazdasági bumeráng effektus. Az meglehet, hogy a multinacionális cégek üzletláncainak helyi egységeiben pár forintot „spórolunk”, de amit a réven megnyerünk azt a személytelen, időigényes és nehézkes vásárlás okozta kellemetlenségek miatt elvesztjük a vámon.

Csak annyit vegyünk, amennyire szükségünk van és így sokkal olcsóbban jövünk ki, mint amikor otthonról felpakolva egy csomó felesleges „akciós” dolgot elhozunk, amivel azt hisszük, hogy jó vásárt csináltunk, azonban nagy részét el sem fogyasztjuk.

Én szimbolikusan beleöntöttem a Balatonba a magam egy vödör vizét, a többi már Önökön (is) múlik.
Minden olvasót arra kérek, hogy az előzőekben leírtakat „mentse el” és ha teheti a Balatont „mentse meg”.

Petőfi Sándor szavaival kezdtem és most szeretném zárni soraimat: ha a Balatonról szőtt minden álmunk megvalósul, „Akkor mondhatjuk, hogy megálljunk, mert itt van már a Kánaán.”

Szerzõ: Bánki Károly
Forrás: FBMK