Gazdaság / Belföld / A közbiztonság és a civilek

Linkajánló

A közbiztonság és a civilek

A VII. ker. Közbiztonsági, Szociális és Ifjúságvédelmi Alapítványnak dolgozom már 8 éve. Ebben az évben 150 ezer forintot kaptunk az Önkormányzattól fentartási költségeinkre, tavaly 100 ezret. 8 éve végzünk "lépcsőházi járőrszolgálatot", több éve lakossági panaszok megoldásával is foglalkozunk, de ha a kerületi lakosok bármilyen problémával keresnek meg minket, igyekszünk legjobb tudásunk szerint megoldani.

Lépcsőházi járőrszolgálatunk a kezdetekben bizony heti 4 elfogást is produkált, pedig először csak egyetlen járőrünk volt. A rendőrség írásos dicséretben és 38 ezer forint pénzjutalomban részesítette munkatársunkat, az Önkormányzat nem reagált sosem eredményeinkre. Évek óta kérjük a kiszerződési lehetőséget, de eredménytelenül.

Tavaly megkeresett a közrendvédelmi bizottság vezetője, hogy lehetőség volna a három közbiztonsággal foglalkozó civil szervezetnek felvállalni a terek 24 órás felügyeletét, illetve a többi feladatok ellátását. Ezért havi 100 ezer forintot tudnak juttatni a szervezeteknek. Sajnos ezért az összegért nem lehet 24 órás felelősséget bevállalni, hiszen nem lehet csak társadalmi munkában ilyen feladatokat tisztességesen ellátni. A tárgyalások elakadtak.

Az idén május 1-én járőrunk egy egyenruhás társasággal találkozott, akik a kerületőrség nevét viselték. Elmondásuk szerint 12 fővel 24 órás munkaidőben 1000 forint órabérrel dolgoznak a kerület közpénzéből gazdasági cégként. Amikor a Polgármester Úrra rákérdeztek a civilek, az volt a válasza: ide "profik" kellenek. Úgy gondoljuk ez a civilek anyagi és erkölcsi semmibe vétele volt.

Ennek ellenére a közterület felügyelettel kötött megállapodás értelmében elvárják a civilektől az iskolaprogramban való ingyenes besegítést. Látjuk, hogy a cég nem is akarja felvenni a civilek munkamorálját, több lakossági panaszt kaptam munkavégzésükkel kapcsolatban. A már évek óta működő szervezetekkel ők nem foglalkoznak, hiába kerestük őket több alkalommal. A pályázatokon az Önkormányzat is részt vesz, így a valószínűsége nagy annak, hogy nem a küszködő civilek, hanem egy gazdasági cég kezéhez kerülnek a pályázatra megitélt pénzek. Ha a lakók nem lennének megelégedve munkánkkal, bizony már régen fel kellett volna számolni az Alapítványt. Az hogy lakossági támogatásokból 8 éve jelen tudunk lenni, azt bizonyítja, hogy munkánk a lakosság érdekeit szem előtt tartva, azok megelégedésére végezzük.

Sajnos ezt a lakókon kívül más nem tartja fontos tényezőnek. A gazdasági cég munkáját az Önkormányzat jónak minősíti, annak ellenére, hogy felét sem végzik a civilek munkájának, tényleges eredményük, /pl.elfogás/ nem volt. Évek óta szeretnénk ifjúságvédelmet vinni a játszóterekre, de ez ilyen feltételekkel lehetetlen, pedig egyre nagyobb szükség lenne az egész nap csellengő gyerekek összefogására. Hogyan tovább?

Forrás: ngo.hu

© halmaz.hu