![]() Szerintem a Mikulás után már Istenkére és Jézuskára is ráfélne egy kis multinacionális dizájnmódosítás. Isten lehetne például IBM kék. |
![]() Elúszni látszanak a kerékpárosoknak tett ígéretek. Többszáz kerékpáros viszi vissza a tavaszi pártprogramokat a kormánynak. |
Hévíz a leggazdagabb vidéki település Magyarország legtehetősebb vidéki települése Hévíz. Vásárlóerő szempontjából az ország nyugat-keleti megosztottsága továbbra is fennáll: megyék rangsorában továbbra is Győr-Moson-Sopron megye vezet és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye a sereghajtó. |
Terjeszkedik az IFS Magyarországon Az IFS Hungary bejelentette, hogy 2005. március 31-től szakmai befektetésként tulajdonrészt szerzett az egyik vezető magyarországi humáninformatikai vállalatban, az L-SOFT Kft.-ben. |
![]() Az informatikai eszközök használatának elterjesztése nem cél, hanem eszköz. Eszköze a munkának, a tanulásnak, a szórakozásnak, a mindennapi élethez szükséges információk gyors megszerzésének. |
Tényszerűen a Nemzeti Civil Alapprogramról - Göncz Kinga sajtóközleménye Az elmúlt napokban számos cikk foglalkozott a különböző médiumokban a Nemzeti Civil Alapprogram helyzetével, melyekben az a félelem fogalmazódott meg, hogy veszélybe került az NCA 2005. évi forrása; hogy bürokratikus a pályázati eljárás és késnek a kifizetések; mindezek pedig civil szervezetek tízezreit hozzák lehetetlen helyzetbe. |
A közbiztonság és a civilek A VII. ker. Közbiztonsági, Szociális és Ifjúságvédelmi Alapítványnak dolgozom már 8 éve. Ebben az évben 150 ezer forintot kaptunk az Önkormányzattól fentartási költségeinkre, tavaly 100 ezret. |
A Graphisoft támogatja a budapesti jezsuita diák-építészstúdiót Négy ArchiCAD programcsomaggal ellátott nagy teljesítményű számítógépet ajándékozott a Graphisoft® a Szent József Stúdió Kollégiumnak egy olyan projekt támogatására, amelyen a Kollégium a Magyar Vöröskereszttel dolgozik együtt. |
![]() ![]() | 1 2 3 |
![]() ![]() |