Gazdaság / Belföld / Sikeres IHM-programok a fogyatékkal élők és a civil szervezetek érdekében

Linkajánló

Képzés, oktatás

A közösségi elérés biztosítása mellett a minisztérium célja, hogy azokon a területeken is kiépüljön a szélessávú internetszolgáltatás, ahol piaci okok miatt eddig nem valósult meg. Ezt a célt több eszköz is szolgálta: a szélessávú fejlesztéseket a 2003. évtől kezdve adókedvezmény segíti; 2003-ban magyar forrásból, 2004-ben uniós forrásból került kiírásra olyan pályázat, amely résztámogatást biztosított a fejlesztésekhez; a Közháló Program keretében pedig 2006-ig többek között valamennyi magyar település önkormányzata szélessávú internetkapcsolathoz jut.

A regionális esélyegyenlőtlenségek csökkentésének másik fő eszköze az oktatás. E cél megvalósítása azonban nem választható el a digitális írástudás céljaitól. Azok a programok, amelyek a digitális írástudáshoz hozzájárulnak, egyúttal megalapozzák az informatikai eszközök használatát az oktatásban és a készségfejlesztésben.

Ezen a területen a tárca - az Oktatási Minisztériummal szoros együttműködésben - a közoktatás valamennyi szintjét érintő programokat indított.

Óvodák számára indult az ún. Brunszvik Teréz program, melynek keretében első lépésben 269 hátrányos helyzetű településen működő óvoda jutott a nevelést és a készségfejlesztést támogató eszközökhöz.

Az általános iskolák számára a minisztérium informatikai eszközparkjuk bővítése és az oktatásban felhasználható szoftverek beszerzése érdekében írt ki pályázatot, melynek keretében 52 nyertes pályázó jutott összesen 260 számítógéphez, illetve szoftverbeszerzést segítő pénztámogatáshoz. A pályázaton előnyt élveztek a hátrányos helyzetű településeken működő iskolák.

A középiskolák számára több programot hirdetett meg a tárca, melyek szorosan kapcsolódnak az Oktatási Minisztérium Sulinet Digitális Tudásbázis programjához, annak infrastrukturális alapját képezik. A pályázatok keretében több mint 1200 középiskola jutott az oktatást segítő prezentációs eszközökhöz, illetve nagy mennyiségű adattovábbítást biztosító szolgáltatáshoz.

Roma programok

Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium 2003-2004-ben több mint 450 millió forintot fordított különböző roma programok támogatására. A tárca célja olyan projektek támogatása volt, amelyekben az információs társadalom lehetőségei segítik a romákat törekvéseik jobb megvalósításában.

Ezért tartotta és tartja az IHM kiemelten fontosnak, hogy a kisebbségi önkormányzatok, a hazai kisebbségek legitim képviselői részére, munkájuk megkönnyítése érdekében informatikai eszközöket biztosítson. Ez lehetővé teszi számukra informatikai eszközök használatának elsajátításán túl az információk könnyebb, gyorsabb elérését, a hatékonyabb érdekképviseletet. A társadalmi igény nagyságát jól jelzi, hogy a kisebbségi önkormányzatok informatikai infrastruktúrájának fejlesztése elnevezésű programunk kiírására 1083 pályázat érkezett be. A program révén 2003-ban és idén 1005 kisebbségi önkormányzat jutott számítógéphez, melyek közül 488 cigány kisebbségi önkormányzat volt.

A minisztérium 2003 szeptemberében Északkelet-Magyarországon indította el a Digitális Középiskola program pilot projektjét roma származású, érettségivel nem rendelkező felnőttek számára. Jelenleg a két évfolyamon összesen mintegy 350 roma felnőtt hallgató tanul. A programra első lépcsőben roma kisebbségi önkormányzatok képviselői jelentkezhettek az érintett Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből. A képzés a hagyományos levelező gimnáziumi képzést egészíti ki és teszi hatékonyabbá az informatika és az eLearning eszközeivel. A képzés nagymértékben javíthatja a roma önkormányzatok működésének eredményességét, hosszabb távon pedig hozzájárul a romák képzettség terén tapasztalható hátrányának csökkentéséhez. A programba jelentkezők online oktatási módszer segítségével végezhetik el a középiskolát, valamint a számítógép kezelésével kapcsolatos szakvizsgát tehetnek. 2006-ig a Minisztérium a program országos kibővítését tervezi.

A roma kultúra digitális megőrzését és az interneten való elérhetőségét is szolgálta az IHM által meghirdetett „24. óra - Kulturális kincseink digitalizálása” című pályázata. A jelentkezők közül négy nyertes pályázat valósít meg a roma kultúra megőrzésével kapcsolatos feladatot.

A Magyarországon élő nemzeti és etnikai kisebbségek jogainak védelme az Informatikai és Hírközlési Minisztérium számára is rendkívül fontos. Ezért informatikai eszközök vásárlásának támogatásával segítette a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda munkáját is. Az iroda vállalta, hogy esettanulmányokból álló jelentős adatbázisát a Nemzeti Digitális Adattár adatbázisához kapcsolja, így az egységes keresési rendszerben hatékonyabban és egyszerűbben férhetnek majd hozzá az érdeklődők. Az adatbázis ilyen módon felhasználhatóvá válik a középiskolai oktatásban a kisebbségi jogok megismertetésében.

eMagyarország ifjúsági program

A felnövő generációra a tárca jelentős hangsúlyt fektet. Elsősorban a közép- és felsőfokú oktatásban résztvevő diákok számára indította el a minisztérium az eMagyarország Ifjúsági Programot, amelynek célja, hogy az informatikára leginkább fogékony korban lévő fiatalokat felkészítse a XXI. század egyik nagy kihívására, az információtechnológia mentén szerveződő társadalom új típusú problémáira. E program fontos részét képezi eMagyarország táborsorozat, amelyen idei táboraiban mintegy 180 roma középiskolás térítésmentesen vehetett részt.

Forrás: ngo.hu

Előző oldal Előző oldal
© halmaz.hu